Valóság lehet a régóta várt beruházásból

2016. október 18.
Harminchat éve aktuális téma végére kerülhet pont, ha elkészül a repülőteret és a belvárost összekötő vasúti pálya. A fejlesztésnek a vidék és a főváros egyaránt hasznát látja.

A belváros és a ferihegyi repülőtér vasúti összeköttetése 1985-óta foglalkoztatja a döntéshozókat. Akkor adták át a repülőtér 2A terminálját, a beruházásban pedig szerepelt, hogy egészen az új repülőtérig kivezetik a vasutat. Akkor még mindössze 2-3 millió volt a repülőtér utasforgalma, amely az elmúlt 31 év során megtöbbszöröződött – 2015-ben 10,3 millióan fordultak meg a repülőtéren –, így a vasúti összeköttetés kérdése aktuálisabb, mint valaha.
Jelenleg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljánál áll meg a vonat, de onnan még több mint 6 kilométert kell utazni a 200E busszal vagy taxival a használatban levő 2A és 2B terminálig. A Világgazdaság értesülései szerint azonban ennek a kálváriának belátható időn belül vége lehet, a Nemzetgazdasági Minisztérium arról tájékoztatta a lapot, hogy elkészült a budapesti reptéri vasút megvalósíthatósági tanulmánya. A Liszt Ferenc repülőteret a Kőbánya-Kispest és Monor állomások között 22 kilométer hosszban megépülő kétvágányú vasúti pályával kapcsolnák be a kötött pályás közlekedésbe – közölte a gazdasági hírportál.
A belváros irányából érkezők a kőbánya-kispesti megállóban szállhatnak fel, illetve szállhatnak át a metróról, autóbuszról a vonatra, amely a repülőtér területére is bekanyarodik, majd onnan folytatja az útját Monor felé. A fejlesztésnek köszönhetően a dél- és kelet-magyarországi nagyvárosokból is gyorsan megközelíthető lesz a repülőtér, Debrecenből vagy Szegedről is közvetlenül elérhető lesz légikikötő – tájékoztatott a minisztérium.
Azt még nem lehet tudni, hogy a beruházás mikor kezdődhet el, de az biztos, hogy a reptér növekvő forgalma miatt sürgős a fejlesztés elindítása. Amint kiderült, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat szempontjából is fontos a beruházás, az ugyanis szerepel az olimpiával összefüggő közlekedésfejlesztési projektek között. Látva, hogy az olimpia rendezését milyen fontosnak tartja a kormány, ha másért nem is, legalább emiatt bízni lehet abban, hogy tényleg komolyan veszik beruházást. Amely előreláthatólag több tízmilliárd forintba fog kerülni. Egyes információk az uniós ciklus második felére jósolják a beruházás kezdetét. 

Elképzelések a fejlesztésre


1985 óta számos elképzelés felmerült, hogyan kellene összekötni a repülőteret és a fővárost. 1999-ben Demján Sándor cége a Trigránit vállalkozott volna a reptéri vasút kialakítására. Elképzelése szerint egy gyorsvasút szállította volna az utasokat a Nyugati pályaudvar és a repülőtér között.
Ezt a tervet gondolta megvalósítani Kóka János egykori gazdasági miniszter. Azt ígérte, ha a repülőtér forgalma átlépi a 10 millió főt, megépítik a gyorsvasutat. A beruházást 2010-re ígérte, 2027-ig évi 3,5 milliárd forintot kellett volna fizetnie az államnak a Keleti pályaudvartól induló vonatért. Mint tudjuk, a beruházás nem valósult meg.
2010-ben a második Orbán-kormány kínai hitel bevonásával szerette volna megépíteni a gyorsvasutat, de a Malév csődjét követően elvetették az ötletet.
Felmerült az is, hogy a hármas metrót vezetik ki a repülőtérig, egyes számítások szerint ez lett volna a legdrágább megoldás.  

 



« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció