Sass doktor úri nyugdíjasai
Ahol 67 éves a vezető, a 83 évesnek csapják a szelet, a 96 éves pedig keringőzik
2011. január 25.
Az úri Socius idősotthonban is
ellenőrzést tartottak, nem sokkal azután, hogy a HVG című lap
Ezrek haldokolnak idősgondozónak nevezett menhelyeken címmel
interjút közölt Németh Sándorral, a hat éve alakult Szociális
Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének elnökével, a
sok helyen megfigyelhető áldatlan állapotokról.
Az ellenőrzés végeztével az
összefoglaló szakvélemény megállapította, hogy a Sass doktor
irányította intézményben a szakdolgozók példásan látják el
feladataikat, a gondjaikra bízottakkal való hangnem bensőséges és
tisztelettudó, az otthon lakói maximálisan biztonságban, teljes
kényelemben érzik magukat, a bánásmóddal, a szolgáltatásokkal
teljes mértékben elégedettek.
Sass doktornak az otthon húszéves
fennállása alatt még soha nem kellett hirdetést feladnia, hogy
lakókat toborozzon. Jönnek maguktól, mert ismerőstől, baráttól,
rokontól hallották, hogy itt hogyan s mint mennek a dolgok.
Mi is ellátogattunk Úriba,
megtapasztalni e dolgokat. Azt magunktól is tudtuk, hogy Sass
doktor, noha maga is 67 éves, habitusánál fogva olyan ember, aki
ha belép valahová, ott valahogy energiák kezdenek működni. Ezért
nem számítottunk arra a látványra, amivel más idősotthonokban
oly sokszor volt alkalmunk találkozni: hogy ülnek egymás mellé
rakott székeken az idősek a társalgóban, s nézik némán a
televíziót.
Jókedv a szomorú történetek mögött
Emmi néni olyan pogácsákat süt, ha
kedve van hozzá, hogy senki nem képes utána csinálni, és
gyöngybetűs szakácskönyvét írja, az unokáinak – tudtuk meg
mindjárt, miközben Nagy Zsuzsanna főnővér kíséretében
sétáltunk körbe a hajdani templomkertben –, amit a doktor
annakidején a kétszáz évesnél öregebb parókiával együtt
megvásárolt, hogy azt a terveinek megfelelően átalakítsa – s
kopogtunk az egymás közelében, mégis külön álló apartmanok
ajtaján. Mire beszélgetéseink végére értünk – noha
rendkívüli, tragédiákban és szomorúságban sem szűkölködő
életsorsokat ismerhettünk meg – egészen jókedvünk lett.
Egy, agyvérzése miatt még nehezen
beszélő hölgy – aki huszonnyolc évesen vonatbalesetben rokkant
meg, attól kezdve szülei gondozására szorult, s évtizedeket élt
egy panelház tizenegyedik emeletén úgy, hogy onnan ki sem tudott
mozdulni – időközben megöregedett, egyre betegebb szüleivel
együtt került az úri otthonba. Előbb édesanyja, majd apja is
eltávozott mellőle, mégis, neki ez az a hely, ahol tágabbá lett
a világ: társasága van, beszélgetőpartnerei, s tolószékével
végre „világot láthat”, rendszeresen kisétál a faluba. S
amikor szóba kerül, hogy a 83 éves, életvidám szomszédját
három asszony is szeretné élettársának tudni, felnevet: egy
társközvetítés neki sem lenne ellenére.
|
Igények szerinti elégedettség
Kovács Margit, a Fővárosi Idősek
Otthona Módszertani Csoportjának szakértője e minőségében volt
jelen a cikkben említett vecsési intézmény ellenőrzésénél, s
ő írta az úri idősgondozó otthon ellenőrzésének összefoglaló
szakvéleményét is. Tőle kérdeztük, hogy milyen tapasztalatai
vannak a régió idősgondozó intézményeit illetően.
– Az ellenőrzések tapasztalatai
belső szakmai információnak minősülnek, azért azokról nem
adhatok tájékoztatást – mondta. – Annyit azonban elárulhatok,
hogy az Úriban tapasztaltak szerencsére nem számítanak
kuriózumnak, csupán annyiban, hogy Sass doktor egy családias,
„falu a faluban” hangulatú intézményt hozott létre és
működtet példásan. Aki ilyen miliőben szeretné leélni élete
utolsó harmadát, ezen a helyen megtalálja az igényeinek megfelelő
körülményeket. Az elégedettség azonban az igények szerint
formálódik, hiszen mások esetleg éppen a szállodai kényelmet
keresik, ők pedig azt más intézményben találják meg.
– A másfajta igényeket kielégítő
idősotthonok között is vannak példás gondozást és
szolgáltatásokat nyújtó helyek, de ennek ellenkezőjével is
találkozni – foglalta össze a szakértő. – Az ellenőrzések
mindig a működtető felkérésére történnek, de információhoz
a Közigazgatási Hivatal is csak azok esetében jut hozzá, akik
működési engedéllyel rendelkeznek, azaz hivatalosan léteznek.
Azt szónoki kérdésként már mi
tesszük hozzá: vajon hány illegális gondozóhely létezhet
körülöttünk, amelyek engedélyét a rászoruló még csak
firtatni sem meri? Ma Magyarországon 18 ezer idős ember vár arra,
hogy szociális intézménybe kerülhessen, s harminc százalékuknak
esélye sincs rá, hogy megéri.
|
Dollárpapa
Mint kiderül, volt már lakodalom is
az otthonban: két, igen nehéz sorsú ember talált egymásra.
Házhoz jött az anyakönyvvezető, a nővérek koszorús lányokká
léptek elő, s zengett a nagy társalgó a nótázástól. Utóbbinak
egyébként is hagyománya van itt, az ünnepi összejövetelek
csúcspontja mindig a dal és a tánc. Versengenek, hogy a Szolnok
környékéről ide került lakónak ki tud több olyan nótát
énekelni, amiben a Tisza feltétlenül szerepel. S ha netán egy
angol keringő is felhangzik, a 96 éves, sztómás beteg kihúzza a
derekát – a doktor úr pedig már tudja, hogy ez neki szóló
felkérés, az angol keringőt nekik kettőjüknek feltétlenül el
kell járniuk.
Nemigen akad olyan kívánság, ami ne
teljesülne. Egy New Yorkból hazatelepült lakó például
számítógépet szeretett volna. Ő volt az, aki valahogy úgy járt
az őt hazahívó rokonokkal, mint a Dollárpapa. Mert bár megjárta
Hollywoodot is, kalandos életet élt, rálőttek, ő visszalőtt,
viszont New Yorkban már „csak sofőrködött”, itthon végül be
kellett ballagnia a családsegítőkhöz, hogy akkor most mi is
legyen vele. Az idősgondozóban végül – bár már nyolcvan éves
is elmúlt – végül megkapta a számítógépet, így most komoly
társadalompolitikai vitákba bonyolódhat a világhálón.
Buenos Aires a legtávolabbi pont,
ahonnan lakó érkezett, de Sass doktor Németországba is elkísérte
egy gondozottját, aki a nevelt lánya esküvőjére látogatott
vissza korábbi lakhelyére.
Urnás temető a kert végében
Talán a leírtakból is kiderül, hogy
ez nem olyan idősotthon, ahol a halál várásával telnek a napok.
Noha az időnként törvényszerűen mégis elérkezik. Van a kert
végében egy urnás temetkező hely. Azok kérésére jött létre,
akik szerettek volna holtuk után is ittmaradni – de még azt is
valami természetesség lengi körül.
Eltávozott társukat, ha mindannyian
nem is, a doktor és felesége mindig elkíséri utolsó útjára.
Körbejárták már az országot. Az emlékeket pedig olyan itt
maradt tárgyak éltetik tovább, mint a társalgó falán függő
családi fotók, olajportrék, egy régi tükör, egy százéves
térkép, vagy egy síléc a bajnoki múltú sportolótól, akinek
sírját családtagjai nem, de hajdani sporttársai mind körülállták…
Hét gondozottal kezdődött az
intézmény élete, ma ötször annyian vannak. Sass doktor a pénzt
visszaforgatta az otthonba, újabb apartmanokkal, nagy közösségi
épülettel bővítette, hol aranyhalas medencét alakított ki, hol
tolószékkel is járható rámpákra cseréltette a lépcsősorokat,
s tavaszonként százával ültetik a virágokat. Nem meggazdagodni
akart – állítja – hiszen körzeti orvosként tisztességesen
megél. Számára ez a már életműnek is mondható idősotthon –
amelynek működtetésében a feleségével, legfőbb segítőtársával
együtt segédmunkásként, rakodóként, beszerzőként,
programszervezőként és ki tudja, még hányféle minőségben
állnak helyt – számára egészen másfajta gazdagságot jelent.
Az idén pedig azt is megérték, hogy
az évek óta csökkenő állami normatíva, ha nem is nő, de
legalább nem csökken tovább.
Koblencz Zsuzsa
Címkék:
idősek
orvos
Sass doktor
« vissza