Sajtószabadság kicsiben
Az önkormányzatok nem szólnak bele, csak a pénzt adják? Utánajártunk!
2011. március 9.
Kleer László, a MÚOSZ Helyi Lapok Szakosztályának elnöke szerint előfordult olyan eset is, hogy egy lapot a nyomdából hozattak vissza, mert nem volt elég lelkendező a választások utáni győzelemről szóló cikk.
– Hiába a testület adja a pénzt, az nem a sajátjuk, hanem a település polgáraié – fogalmazza meg a leírtakkal némiképp ellentétes véleményét Kleer László, a MÚOSZ Helyi Lapok Szakosztályának elnöke. Véleménye szerint, ha a saját pénzükből adnának a képviselők, akkor nagyobb lehetne a beleszólásuk a lap tartalmába. Úgy gondolja, egy önkormányzati lapnak alapvetően a helyi kultúráról, sportról, rendezvényekről kell szólnia, mindenféle politikai visszhang nélkül.
Egyesületek, alapítványok, közházak kiadásában
Ha egy önkormányzat megengedheti magának, mindenképp kiad valamilyen újságot – vontuk le a következtetést abból, hogy a térség valamennyi nagyobb települése rendelkezik valamilyen saját lappal. Az újságok kiadásának módja azonban szinte mindenhol eltér egymástól. Van, ahol még az újság szerkesztője is önkormányzati alkalmazott, másutt közalapítvány, egyesület vagy lapkiadásra szakosodott vállalkozás adja ki az újságokat.A Vecsési Tájékoztatót például a Vecsés Téjékoztatásáért Közalapítvány adja ki. Az lapot tizenkét éve szerkesztő újságírónak, Szalontai Jánosnak a kuratórium előtt évente 3-4 alkalommal kell beszámolnia munkájáról és elszámolnia a pénzügyekről.
– Eddig soha nem szóltak bele az újság tartalmi részébe, teljes szabadságot kaptunk, legfeljebb egy-egy érdekesebb témára hívták fel a figyelmünket az önkormányzat részéről – mondta Szalontai, mikor a sajtószabadságról kérdeztük. – Igyekszünk úgy szerkeszteni a lapot, hogy minél kevesebb politika jelenjen meg benne. A lap előállításának korábban hatvan százalékát állta az önkormányzat, de amióta tavaly korszerűsítettük a Vecsési Tájékoztatót, ez az arány a teljes költség kétharmadára nőtt. A kiadáshoz szükséges többi pénzt a reklámbevételek fedezik.
A Gyömrő információs és közéleti magazin esetében is hasonló a pénzügyi helyzet, hiszen itt is az önkormányzat anyagi befolyása a legjelentősebb. Magát a lapot egy 2004 óta működő független szervezet, a Teleház Egyesület Gyömrő adja ki, s egyben működteti a városi televíziót is. A laphoz az önkormányzat épp annyi támogatást ad, amennyi a kiadási költségeket fedezi. Hauser Antal, az egyesület munkatársa szerint a lap tematikájába ott sem szólnak bele.
A gyáli újság megjelenését is hasonlóan nagy arányban támogatja a helyi önkormányzat. A Új Gyáli Újság költségvetésének 90 százaléka származik a várostól, és csak a fennmaradó 10 százalékot kell előteremteni a hirdetési bevételekből.
– Ennek ellenére nem szólnak bele a lap szerkesztésébe, igaz, mi is odafigyelünk, és kiemelten kezeljük az önkormányzati híreket – mondta Gazdik István felelős szerkesztő, aki egyben a helyi közösségi ház és könyvtár vezetője is. – Hogy egy pártról mi jelenik meg az újságban, arról szakmai szabályok szerint döntünk, ehhez és máshoz sem kell engedélyt kérnünk senkitől.
Üllőn az egyik önkormányzati képviselő, Kondás Imre felel a helyi újság szerkesztéséért, s nem titkolja, hogy inkább hírlevelet juttatnak el a lakosokhoz mint valódi újságot.
– Az Üllői Hírmondóban többnyire az intézmények írnak a saját programjaikról. Úgy szoktuk mondani, az utókornak dolgozunk, hogy pár évtized múlva, ha valaki a kezébe veszi a lapot, lássa, milyen élet folyt nálunk. A lap előállítását természetesen az önkormányzat állja, egy nyomdász írja, szerkeszti és nyomtatja. Az ő nyeresége az önkormányzattól kapott pénzen kívül a reklámokból jön be, amiket ő maga szerez.
Vállalkozási formában
A maglódi önkormányzati lapot az R.V. Varga Bt. adja ki. Szerkesztője, Varga Sándor elmondása szerint olyan lapot igyekszik csinálni, amely pártsemleges és politikamentes.– A lelkiismeretemre van bízva, mennyi politikát szerkesztek a lapba, de én a megbízatásom előtt leszögeztem, hogy csak politikamentesen vállalom a munkát. Szerencsére a testület támogat ebben, így politikai írások nem jelennek meg a lapban. Az önkormányzat támogatja az újság előállítását, ők állják a szerkesztőségi kiadásokat is, az én bevételem az, amit a reklámokból hozzá tudok tenni.
Monoron 2007 óta a Régió újságot is készítő lapkiadó vállalkozás működteti a helyi újságot, a Monori Strázsát.
– Bár az önkormányzattal kötött szerződésünk értelmében az újságot a megjelenés előtt minden esetben el kell küldenünk jóváhagyásra a város polgármesterének, emlékeim szerint ő csupán két esetben élt kritikai észrevétellel – mondta Szekerka János, a kiadó ügyvezetője és a Monori Strázsa volt szerkesztője, amikor a sajtószabadságról kérdeztük. – Ekkor is pusztán tárgyi tévedésekről volt szó, az újságban alkalmanként megjelenő véleményeket soha senki nem kifogásolta az önkormányzat részéről. Az újságban helyt adunk minden olyan írásnak, amelynek megjelenése közösségi célokat, és nem egy szűk kör érdekeit szolgálja. A politikával annyit foglalkozunk, hogy választásokkor leírjuk, ki, milyen szervezetet képviselve jutott képviselő-testületi mandátumhoz. Egyéb esetekben nem foglalkozunk a pártokkal, sőt még akkor is visszautasítjuk az ilyen irányú igényüket, ha fizetnének érte. Az önkormányzat évente tizenegy alkalommal, fix összeggel támogatja a lapkiadást, amely viszont jó esetben is csak a lap költségvetésének harmadát teszi ki. A többit nekünk kell a hirdetési bevételekből kigazdálkodnunk.
Úri függetlenség
Az önkormányzati lapok mellett több településen is működik független újság. Többek között ilyen az Úriban kiadott Úri Szó is.– Az újság története 1993-ig nyúlik vissza, és mindeddig független tudott maradni – hangsúlyozta Kovács László szerkesztő. – A lapunkat most egy baráti társaság és több köztiszteletben álló személy szerkeszti. Semmi rendkívülit nem kell rólunk gondolni, a faluért szeretnénk tenni, és ha rendellenességeket tapasztalunk a működésben, megírjuk. Eddig több kényes ügyre is rávilágítottunk, amelyek a lakosság érdekeit szolgálták. Ezek vagy megoldódtak, vagy folyamatban vannak. Az elmúlt hat évben jelentős ellenpropagandát kaptunk az önkormányzat által finanszírozott helyi laptól, de ez nem különösebben zavart munkánkban. Annak ellenére, hogy nem egy nagyvárosról van szó, elég komoly eredményeket értünk el. Az újság nem ingyenes, száz forintba kerül, de így is többszáz fogy el belőle. Ebből kijön a papír és nyomtatás ára, az újságkiadás többi részét társadalmi munkában végezzük, hiszen nem a meggazdagodás, hanem a lokálpatriotizmus miatt csináljuk.
Szidor György
Címkék:
sajtó
« vissza
Kapcsolódó cikkek: |
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás





