Pontosan huszonöt éve a monorierdői kempingben történelmi jelentőségű politikai esemény zajlott, mely monori találkozó néven vonult be a történelemkönyvekbe.
Az akkor Monor nyaralóövezetének számító Monorierdőn találkoztak az egymástól elszigetelt demokratikus ellenzék képviselői, ötvenhatosok, reformközgazdászok, történészek, írók és a Kádár-rendszerrel szemben álló művészek. Csurka István és Csoóri Sándor író, Demszky...
A Monor és Vidéke Takarékszövetkezet 2010. június 30-án csatlakozott a második legnagyobb hazai bankhálózathoz, a TakarékPonthoz....
2010.07.12 • A szökött disznó
El kéne hozni a disznót – mondta Imre bácsi a szomszéd Ferinek. Így kezdődhetett a történet, amelynek részleteit – mivel másodkézből hallottam a szolnoki személyvonaton, valahol Üllő és Hosszúberek–Péteri között, miközben a szokásos veszteglést próbáltuk beszélgetéssel megrövidíteni – csak a képzeletemre hagyatkozva rekonstruálhatom. A tények azonban valóságosak, ilyeneket nem lehet csak úgy kitalálni.
Tehát Imre bácsi vett egy disznót Cegléden. Megérte az árát még úgy is, hogy haza kellett szállítania Pilisre. Ehhez azonban a szomszéd Feri segítségére volt szükség, Imre bácsi ugyanis nem tud vezetni. Az autó meg az utánfutó beszerzésével nem volt semmi gond, az ott állt Imre bácsiék udvarában, csak épp...