Megalakult a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás

2011. június 21.

Június 15-én, Gyálon, az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár épületében megalakult a FAÖT. A tizenkilenc, a fővároshoz közvetlenül kapcsolódó település célja, hogy a Budapestet körülölelő agglomerációs települések szövetsége a megyével összefogva képviselje közös érdekeiket a fővárosnál, a minisztériumoknál és a kormánynál.


A társulási megállapodás szerint „a Társulás alapvető célja az érintett települések közösen való fellépése – bizonyos ügyekben Budapesttel együtt – az agglomerációs települések érdekében. A legfontosabb feladat a közös érdekérvényesítés, érdekvédelem, a közös gondolkodás és a tapasztalatcsere többek között a (közösségi) közlekedés, a közbiztonság, a turisztika és a katasztrófavédelem területén, illetve a kulturális és sport kapcsolatok elmélyítése […] cél a társult települések összehangolt fejlesztése, közös területfejlesztési programok kialakítása és a fejlesztések megvalósítása, valamint a pályázatok figyelése, pályázatok benyújtása, források megszerzésére.”
Pápai Mihály, Gyál város polgármestere, a FAÖT elnöke köszöntőjében kitért arra, hogy az egyik legfontosabb megoldásra váró probléma a közlekedés, főként a közösségi közlekedés kérdése, így a társulás megalapításától kezdve prioritásként tekint erre a kérdéskörre, hiszen ennek megoldása az összes, Budapesttel közvetlenül érintkező település közös érdeke.

Forrás: www.pestmegye.hu

Címkék: Pest megye agglomeráció

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció