A kukoricával sem volt gond, a búza, a rozs felismerésével annál inkább. Arra a bíztatásra pedig, hogy „ezt biztosan ismeritek, nagyon szeretik a nyulak, de a lovaknak is kedvenc csemegéje!”, így hangzott a válasz:
   – Nyúltáp!
   Ennek hallatán a dobozban lévő zabszemek sértettségükben alighanem bosszút forraltak, ennek hatása azonban csak a következő tanórán érződik majd, amikor is a tanárnő – ahogyan megígérte – számon kéri a kiállításon felcsipegetett ismereteket.
   A malmok ugyanis – ha nem is gondolunk rájuk – valóban belenőttek az életünkbe. A Helytörténeti Kör – Közművelődési Egyesület kiállításának éppen ezt sikerül felismertetnie a látogatókkal. Esetleg csak amiatt, hogy a monori Malomhegy vagy a Szélmalom utca névadóiról megtudjanak valamit – de ennél sokkal, sokkal több is kiderül a Dobos György által gyűjtött és összeállított, valamint a Néprajzi Múzeum és a Ráckevei Hajómalom által rendelkezésre bocsátott dokumentumokból, képekből.
   A tanulságot mindenesetre magunknak kell felismernünk. S esetleg elgondolkodni azon, hogy a küzdelem a kenyerünkért a kézi őrlőkön át a taposómalmokig, a szélvitorláktól a villanymotorig, most éppen hol is tart.
   Igaz, nem tartozik a legkorszerűbb ismeretek közé tisztában lenni azzal, hogy a molnárnak a maga idejében ácsnak, időjósnak, kőfaragónak és jó kereskedőnek kellett lennie egy személyben. De valószínűleg más érzésekkel sétál el a helybeli járókelő a Kistói és a Móricz Zsigmond utca sarkán álló épület előtt, ha tudja, hogy annak helyén járgányos malom állt egykor. S alighanem annak a Gábor Áron utcai portának a mostani tulajdonosai is másképpen mennek ki a kertjükbe, amióta Dobos Györgytől megtudták, hogy ott malom állt a maga idejében. Mindenesetre, amint hallottuk, a közlésnek úgy megörültek, hogy azon helyt egy doboz süteménnyel is megajándékozták a helytörténeti kör elnökét.
   Egy ilyen kiállítás megtekintése után egy ideig a kenyérre is másképpen nézünk.
   Még ha a rozst a búzától nem tudjuk megkülönböztetni, akkor is.