Maglódi lány a Megasztárban
2010. augusztus 16.
Egy maglódi lány, Krizbai Teca is bejutott a Megasztár 5 tehetségkutató verseny középdöntőjébe. Teca a Hogyan tudnék élni nélküled című dallal indult a Megasztár 5 online versenyén, melyről a felvételt a TV2 honlapján lehetett megnézni. Július 8-18-a között a közönség szavazhatott a dalra, és egy szakértő zsűri is értékelte az előadást. A sikeres online válogatást követően augusztus 4-én a Vígszinházban hallgatta meg a továbbjutott versenyzőket a zsűri. A maglódi lány ezt a megmérettetést is sikeresen teljesítette, így beköltözhetett a Megaházba, ahol több napos megmérettetés vár a versenyzőkre.
A 15 éves tehetséges világtalan diáklányt már sokan ismerhetik a régióban. A többszörös regionális Ki mit tud? győztes zongorajátékával és gyönyörű hangjával hívta fel magára a figyelmet az elmúlt években, melynek köszönhetően régiónk több településén is alkalma nyílt a szereplésre, bemutatkozásra.
A Régió megkereste Krizbai Tecát, hogy interjút készítsünk vele, de lapzártánk idején éppen a Megaházban csillogtatta tehetségét. Ezért előreláthatólag lapunk következő számában olvashatnak vele interjút, melyben a Megaházban történő eseményekről is beszámol nekünk.
rencsiga
Címkék: Teca tehetség érdekes ember« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás





