Az, hogy autóvezetés közben ad interjút, azt jelenti, hogy sok fellépése van mostanában?

– Leginkább ilyenkor érek rá az ilyesmire, mert sok a dolgom. Jelen pillanatban Budapesten négy darabban játszom. Az Új Színházban Moliére: A fösvény, Molnár Ferenc: A hattyú, Nagy Ignác: Tisztújítás című darabokban, valamint Mrozek Sztriptízében, a Komédium Színházban. Veszprémben a Szent Iván éji álomban, illetve az Indul a bakterházban játszom, de ezen kívül vannak önálló estjeim is. Most is éppen egy ilyenről autózom hazafelé az Alföldről.

– Ilyentájt, az újév elején szokott számadást készíteni önmagának az elmúlt esztendőről?

– Igyekszem mindennap rendezni a számadást a Jóistennel. De különös, civil értelemben vett zárszámadást nem csinálok, és nincs is fogadalmam a következő évre.

– Az elmúlt év februárjában a lapok betegségéről írtak. Volt-e ennek valóságalapja, és ha igen, túl van-e már rajta?

– Volt valóságalapja, csak nem szeretek a bulvárlapoknak nyilatkozni, mert felfújják. Az történt, hogy Bujtor István haldoklása és az azt követő időszak lényegesen több munkát rótt rám a színházban. Ezt egymagában még a Jóisten kegyelmével elbírtam volna, de jött egy calicivírus-fertőzés, és így a kettő együtt ledöntött, elájultam egy patikában. Amiből aztán annyira rendbejöttem, hogy egy hét múlva már játszottam, de tagadhatatlan, hogy eltelt pár hónap, míg újra a korábbi erőmben éreztem magam.

– Ezzel a sok stresszel és állandó utazgatással járó munkája mellett miben találja meg azt a nyugalmat, ami erőt ad a mindennapok során?

– Leginkább az Istennel való napi kapcsolat olyan erőt ad, mi nélkül, sokszor azt gondolom, hogy nem bírnám. De a családom, a hivatásom és minden nyavalyával együtt a nemzetem is megnyugvást ad, tehát van miből, van kikből merítkeznem.

– Olvastam egy kedves történetet a pályakezdéséről. Amikor Montágh Imre tanár úr felfigyelt tehetségére, arra buzdította, hogy jelentkezzen a főiskolára. A papírok beadása után több hónappal derült ki, hogy logopédia szakra jelentkezett, holott a tanár úr a színművészeti főiskolára gondolt. Ezek szerint nem volt egyértelmű, hogy színész szeretne lenni?

– Sokan ajánlották ezt a pályát, de pedagógus szülőkkel, pap nagybátyákkal, polgári léttel a hátam mögött a szocializmus idején nem láttam lehetőségét, hogy engem oda felvegyenek. Aztán amikor megértettem, hogy Montágh tanár úr mire is gondolt, mintha angyal szállt volna át a légen, onnantól kezdve nagy örömmel és odaadással igyekszem hivatásszerűen színésznek lenni.

– Mennyire jó, hogy így történt, hiszen ünnepelt színpadi és filmszínész lett. Melyik szerepet tartja eddigi legnagyobb alakításának?

– A legnagyobb kihívást Széchenyi alakjának megformálása jelentette. A legfontosabb filmem így talán a Hídember, mely végül 2003-ban megnyerte a világ történelmi filmjeinek arany Grammy Díját. De a szakmai részről azt mondják, hogy a legjobb az Európa Díjjal is kitüntetett, Bereményi Géza által rendezett Eldorádó. Ám ha a számomra legkedvesebb filmemet kellene említenem, akkor az első Bereményi Géza filmet, a Tanítványokat mondanám. Ugyanígy a színpadi szerepek között említeném a Hetvenkedő katonát, melyért világszínházi találkozón a legjobb színészi alakítás díját kaptam. Én ugyanúgy vagyok a szerepeimmel, mit a gyerekeimmel. Melyiket szeresse jobban az ember?

– Istenbe vetett hite befolyásolja szerepválasztásaiban? Volt-e olyan szerep, amit azért utasított vissza, mert a darab világképe ellenkezett az látásmódjával?

– Természetesen volt olyan munka, amit nem tartottam munkának. Én mindig elvállalom a szerepet – legyen az pozitív vagy negatív figura –, ahol a mű egésze az igazságra irányul. Ez az ars poeticám is, amit József Attila úgy fogalmazott meg: „Az igazat mondd, ne csak a valódit”. Ha a cselekvésnek nem katarzis, nem feltámadás a vége, hanem csak valóság, akkor az még nem művészet, csak valóságábrázolás. A művészet ott kezdődik, amikor az igazság felsejlése a végcél. Az ilyen munkában részt veszek. Miről is beszélek? Ha egy orvos vág, az még nem biztos, hogy műtét. Mert ha azért vág, hogy abortáljon vagy eutanáziához járuljon hozzá, akkor gyilkos. De ha azért vág, hogy a rossz részt kivegye, akkor művész, és műtettet hajt végre. Vizsgáljátok meg, amit kaptok, olvassuk a bibliában. Meg kell vizsgálni, hogy a feladat, amit kapunk, az Istentől jön-e, vagy az ördögtől. És amiben nem találom az isteni kihívást, nem vállalom el.

– A Thália és Teológia című könyvében ezt írja: „Jó keresztény apa és színész igyekszem lenni Magyarországon, magyarul…”. Több kulcsszó is elhangzik ebben a mondatban. Mi a fontossági sorrend közöttük?

– Legfontosabb az, hogy Isten gyermekei vagyunk. Második, hogy családba születünk, tehát a legkisebb társadalmi sejt a család. Harmadik helyen van a haza, és ehhez kapunk hivatást, amin keresztül az ember próbál szolgálni, hogy eljusson az üdvösségre, és másokat is eljuttasson oda. Tehát a helyes sorrend: Isten, család, haza, egység. Ez az egyetemes identitástudat az én meglátásom szerint.

– Soha nem titkolta politikai elkötelezettségét. Egy 2009-es interjúban elmondta, hogy egy kétharmados FIDESZ győzelem alapvetően megváltoztatja a dolgokat Magyarországon. Hogyan látja, elindult-e a változás, ?

– Igen, elindult és nagyon jó irányba. De ez a nyavalya kétharmada volt, nem a megigazulásé. Ám az Isten görbe ujjal is tud írni. Az emberek eljutottak oda, hogy rájöjjenek, milyen irányt kell vállalni. Itt természetesen a kétharmad egy jelentős része fájdalmában, nyomorában tette meg ezt, de legalább megtette. Azonban most nyílik egy olyan lehetőség, hogy az alkotmány végre az Istenre és az emberre emelt tekintettel készüljön el. Én nagyon bízom abban, hogy ez a jó irányban elindult folyamat továbbra is megfelelően folytatódik tovább.

– Nagy társadalmi-politikai vitát kiváltó téma mostanában a médiatörvény? Mi a véleménye, valóban veszélyezteti a sajtószabadságot?

– A médiát kezükben tartó embereknek nagyon fáj, mert a szabadosságukat korlátozza ez a törvény. A szabadságukat nem, csak a hóhányásukat, de ez így helyes. Mint ahogy a jó is fáj az operáltnak, az ügyeskedőknek fáj, hogy ez a törvény a médiát is egy egyetemes rendszerbe igyekszik terelni. Én jónak tartom ezt az irányt.

– A magyar kultúra napján Monoron tart önálló estet. Mire számíthat a közönség?

– Egyszer a magyar kultúra napjára meghívták ezt az estet egy szocialista-liberális vezetésű városkába. A művelődési ház igazgatóját majdnem elzavarták, mert meg merte hívni Eperjes Károlyt istenes magyar költők verseivel. Sírva fogadott a művelődési ház vezetője. Ám azt mondtam neki, ne aggódj, nem fognak kirúgni. Majd én szembesítem a város vezetőit, akik ott ültek az első sorban, ezzel a logikával, amit feléd közvetítettek. Az első vers után megálltam és ezt mondtam: Ugye nem baj, hogy ezen a napon egy magyar színész magyar költők istenes verseit hozza el ma ide önöknek? Ugyanis tudomásunk szerint ezen a napon írta Kölcsey a Himnuszt. A Himnusz pedig nem úgy kezdődik, hogy Koppány, Marx, Lenin, Engels áldd meg a magyart, hanem úgy kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!” Babitstól József Attiláig, Szabó Lőrinctől Adyig olyan költőktől hozok verseket, akik az Istent komolyan vették. Én egy olyan zöldséges vagyok, aki ezektől a termőfáktól a legjavát hozta.