Honfoglalás kori sír került elő Pest megyében
2011. április 14.
Április elején különlegesen gazdag honfoglalás kori
temetkezéseket tártak fel Pest megye délkeleti
részén. A leletek előkerülése a régió korabeli, eddig kevésbé ismert jelentőségére világíthat rá.
A korábban teljesen ismeretlen, a
mezőgazdasági munkálatok miatt bolygatott és veszélyeztetett
lelőhely első leleteit, fémkeresőt használó civilek találták
meg, és ők értesítették róla a Pest
Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársait.
Az ásatás eredményeként három
korabeli sír került elő a területen, igen figyelemre méltó
leletanyaggal. Az egyik sír melléklet nélkülinek bizonyult, de
egy másikban a halott harcossal együtt temették el nyíltartó
tegezét és lószerszámzatát, jellegzetes alakú kengyelpárral,
valamint csont oldaltaggal ellátott zablával. A legkiemelkedőbb
leletanyag a harmadik sírból került elő: az eltemetett férfi
előkelő rangjára aranyozott ezüst veretes díszöve és
tarsolyának
fedőlemeze utalt. A sírban ezeken kívül lócsontokat,
lószerszámzat és íjászfelszerelés maradványait tártuk fel.
A hiteles körülmények között,
szakemberek által feltárt tarsolylemez országosan is kiemelkedő
jelentőségű leletnek tekinthető. A Kárpát-medence területén
mindezidáig alig két tucat hasonló tárgy ismert, ezeknek töredéke
származik megfelelően dokumentált ásatásból.
A most feltárt, klasszikus honfoglalás
kori motívumkinccsel díszített lemezen már restaurálás előtt
is látszik, hogy kompozíciója egyedi, kidolgozása magas művészi
és technikai színvonalat képvisel.
Címkék:
régészet
Pest megye
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás





