Hol és mit vásároljunk?
Az ünnepek alatt kétszer annyi alkoholt iszunk, mint máskor
2008. december 15.
A gazdasági válság az előrejelzések szerint a karácsonyi vásárlásokra is rányomja a bélyegét.
A térség településeinek kiskereskedői számára rossz hír, hogy napi fogyasztási cikkek év végi forgalmából egyre nagyobb részesedést hasítanak ki a hipermarketek: 2005-ben és 2006-ban 27 százalékot, 2007-ben pedig már 28 százalékot. Ebből adódóan a kisboltláncok és a független kisboltok ilyenkor két százalékkal kevesebb részesedést érnek el a piaci részarányukhoz képest – bár forgalmuk ezzel együtt is nő. Pedig az árak sok esetben nem is indokolják ezt a fogyasztói döntést, hiszen gyakran a kisboltokban vagy éppen a piacon kedvezőbb áron juthatunk egyes termékekhez (lásd keretes írásunkat).
Egyre kevesebb ruha fogy
A karácsonyi időszak a nagy sütések és főzések ideje. Az ehhez szükséges alapanyagok – így a sütőpor, majonéz, mustár, hagyományos kakaópor, vaníliás cukor, illetve a tejszínhab – forgalma a havi átlag másfélszeresére nő. Az ajándékba adható csokik, pralinék, testápolási szerek, továbbá a sós rágcsálnivalók és az egyébként egyre ritkábban és egyre kisebb mennyiségben vásárolt égetett szeszesitalok kereskedelmi forgalma pedig megkétszereződik ebben az időszakban. Érdekes módon ruházati termékeket egyre kevésbé ajándékozunk. Míg az ezredforduló környékén a decemberi forgalom értékben kifejezve több mint kétszer akkora volt, mint egy átlagos hónapban, addigra 2007 végén már csak 63 százalékos többletforgalom mutatkozott.
A GfK piackutatásai alapján a pénzügyi válság a karácsonyi szezonra is rányomja a bélyegét, így az összforgalom nem fogja meghaladni a tavalyit, sőt akár még alatta is maradhat. Bár az eladott termékek mennyisége valószínűleg nem csökken, de a vásárlók inkább az olcsóbbak közül fogják beszerezni a karácsonyfa alá valót.
Karácsony előtt (is) érdemes elmenni a piacraUtánajártunk,
hogy a legkeresettebb karácsonyi élelmiszerek közül mi, hol, mennyibe
kerül a térségben. Az eredmény számunkra is meglepő volt: éppen azokban
az üzletekben voltak a legdrágábbak ezek a termékek, amelyekről azt
gondolnánk, hogy ilyenkor ott érdemes megvásárolnunk őket. Főként igaz
ez azokra az árucikkekre (dióbél, mák, ponty), amelyekből a legtöbbet
ebben az időszakban fogyasztjuk. ![]()
*Fagyaszott termék. **Mivel az termék az adott helyen nem volt
beszerezhető, ezért a többi kiskereskedő árának átlagát vettük
figyelembe. Az árak tájékoztató jellegűek, összeírásukra 2008. december
6-án került sor. |
5500 tonna szaloncukor
A szaloncukrok között továbbra is a zselés a legkeresettebb, ezt követi a vajkaramellás, a marcipános, a kókuszos, újabban pedig a diós, mandulás és mogyorós ízesítésű édesség. A vásárlások kétharmadában tasakos terméket választanak a fogyasztók, kisebb hányadában pedig kimérve vagy dobozban veszik meg a karácsonyfára valót.
Továbbra is hal a legnépszerűbb menü
A legtöbb háztartásban (10-ből 8 esetében) valamilyen baromfit is fogyasztanak az ünnepek alkalmával, illetve sok háztartásban (10-ből közel 6 esetében) jellemzőek a sertés alapú ételek is ilyenkor – derül ki a TNS tavaly készített tanulmányából. A fogyasztási szokások azonban Magyarországon belül is megoszlanak. Halat a legnagyobb mennyiségben a Dél-Dunántúlon fogyasztják ilyenkor, pulykából viszont Budapesten fogy a legtöbb, a sertéshús pedig Kelet-Magyarországon a legnépszerűbb.
Papp János
Címkék: karácsony vásárlás
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás






