Ő volt az, aki a – városi adakozásból vásárolt – hangversenyzongorát kiválasztotta, amin azóta is minden évben játszik Monor város és környéke egyre gyarapodó koncertkedvelő közönségének. Neki köszönhető, hogy a magyar zenei élet nagyságai mellett – szingapúritól újzélandiig – nemzetközileg elismert művészek is felléptek itt. Ő volt az, aki felismerte, hogy az új városi piac épületegyütteséből varázsolható fesztiválcsarnok alkalmas lehetne hangulatos, rangos nyári komolyzenei koncert megrendezésére is. Mivel a Nemzeti Filharmonikusok mellett a 80-as években a legtöbbet a MÁV Szimfonikus Zenekarral hangversenyezett, adott volt a mostani kapcsolatfelújítás lehetősége. Az pedig külön szerencsésnek tekinthető, hogy a június 19-i monori koncertet az a Takács-Nagy Gábor vezényelhette, akit Mocsári Károly húsz évvel ezelőtt ismert meg mexikói vendégszereplésük során. E karmester ahhoz hasonlóan osztja meg életét Magyarország mellett Svájccal, ahogy zongoraművészünk Párizzsal.

    Az év leghosszabb napján – Liszt Ferenc emlékére – rendezett legnagyobb idei koncert nagyon jól sikerült. Immár harmadik éve nagy létszámú, lelkes közönséggel bizonyítva, hogy fővároson kívül is van erre igény. Budapestről hajlamosak a vidéket ilyen szempontból lekezelően szemlélni. Mocsári Károly viszont azt tapasztalta, hogy például Franciaországban nincs ilyen megkülönböztetés. És ennek megfelelően játszott június 19-én is, úgy, ahogy egyébként azt a világ számos híres hangversenytermében teszi. Sőt, úgy adta elő együtt Liszt négy versenyművét, amire mások máshol nemigen szoktak vállalkozni. 

   A szerző 150 éve befejezett A-dúr zongoraversenyével kezdett, amit sokan a legnehezebben  előadhatónak tartanak. A híres Haláltánccal folytatta, amit Bartók is megrázó hatásúnak nevezett, és itt is az volt. Az Esz-dúr zongoraverseny sokszínű dallamvilágának árnyalatait virtuózan sikerült érzékeltetnie. A záró darabban pedig most is „felizzott keze alatt Liszt Magyar fantáziája” – ahogy egykor a francia Alain Duault méltatta. A zenekart és a szólistát egyaránt méltán köszöntötte vastapssal a közönség.  Fizikai teljesítménynek sem volt lebecsülendő a négy versenymű egymás utáni előadása. Arról nem is beszélve, hogy az öt kontinens több mint harminc országában már nagy elismeréssel szerepelt előadónk tudása mit sem kopott az idők során. Sőt, érezhető volt, hogy – jottányit sem engedve a minőségből, és ezért, a szabadtéri körülmények miatt nagy Steinway D zongorát bérelve – itthon is bizonyítani akart.   

   Amikor megkérdeztük tő­le, hogy mennyit készült erre a fellépésre, azt válaszolta: harminc évet. Ugyanis valóban pont harminc éve, 1981-ben nyert először különdíjat a budapesti nemzetközi Liszt–Bartók zongoraversenyen. Huszonöt éve pedig már győztese is lett. Azóta tehát már tényleg játssza, érleli ezeket a darabokat, így most – aktuális külföldről való hazaérkezése után – 14 nap is elegendő volt számára a felkészülésre. Természetesen ehhez a nagyszerű MÁV Szimfonikusok kiváló teljesítményére is szükség volt.

  Megtudhattuk, hogy 16 éves koráig Mozart volt a kedvence. A romantikus zene – így Liszt is – 18 évesen érintette meg igazán. De Bach, Beethoven, Rahmanyinov és Bartók műveit is nagyon szívesen adja elő. Liszten kívül talán az impresszionista Debussyhöz kötődött még ennyire, akinél 100 évvel később született. Így jövőre – tette hozzá mosolyogva – kettős évforduló lesz; mivel Debussy születésének 150. évfordulójával egybeesik az ő 50. születésnapja. Egybecseng az a gondolata is Debussyvel, hogy a zene ott kezdődik, ahol a beszéd véget ér. Ezért ő is szívesebben zongorázik.

   Megkérdeztük azt is, hogy nem gátolja-e őt kiterjedt nem­zetközi kapcsolatai­nak á­po­lásában és mobilitásá­ban, ha Mo­noron tartózkodik. Elő­adóként, tanításra vagy zsűrizésre gyakran utazik most is – válaszolta –, nemcsak Párizsba, de a világ szinte minden tájára. A repülőtér viszont így még közelebb is esik, mintha például más világvárosból vagy a fővárosból kellene megközelítenie. Jelenleg is művészeti tanácsadója a Francia Liszt Társaságnak, szeptemberben például a budapesti, októberben pedig a weimari Liszt-verseny zsűritagja lesz.

   Mocsári Károly – annyi külföldi tanítása, magánórája után – sikeres mesterkurzust tartott a monori Vigadóban is július elején. A meghirdetett jelentkezési keret pillanatok alatt betelt. Olyan zeneakadémisták tanulhattak itt tőle, akik már nemzetközi díjakkal is dicsekedhetnek.

   Lehet, hogy beválik majd jóslata, hogy Monor – egy idő után – akár területi zenei központtá is válhat? Úgy tűnik, hogy ő ezért mindent megtesz.

 

Bolcsó Gusztáv