Falakat emelni pár tányér levesből

2011. január 25.
A Balogh Péter által szervezett jótékonysági főzésen befolyt összeg egy belvíz által sújtott monori családon segített

Még tavaly tavasszal határozta el Balogh Péter monori vállalkozó, hogy jótékonysági főzést rendez az árvízkárosultaknak. Mikor kiderült, hogy – ha nem is az árvíz, de a belvíz – saját városában is sokakat ellehetetlenített, többedmagával úgy döntött, hogy a rendezvényből befolyó összeget egy helyi lakos kapja meg. A főzésre végül a monori Szüreti fesztivál keretében került sor, a főzőcsapatok összesen 310 ezer forintot gyűjtöttek össze. Az összegyűjtött pénzt egy, a Széchenyi utcában élő monori család kapta, akiknek ingatlanát a belvíz súlyosan megrongálta, hiszen a ház főfalainak harmada leomlott. Az átadásról jegyzőkönyv készült, amit a Kerbor Kft., a Balogh és fiai Kft., illetve a Régió lapkiadó Kft. képviselői aláírásukkal hitelesítettek. Amint azt a támogatott család felvállalta, tavaly december 31-ig számlával igazolta a szervezők felé, hogy az átadott összeget építőanyagra költötte.
A szervezők ezúton is köszönik minden résztvevő főzőcsapatnak az eredményes munkát, a szponzoráló cégek támogatását, továbbá a támogatójegyeket vásárló közönség adakozását. A szervezők remélik, hogy a rendezvénnyel sikerül hagyományt teremtenünk, és idén is lesz a monori Szüreti fesztiválon támogatásként megvásárolható meleg étel, hiszen rászorulók – elnézve az idei belvízhelyzetet – sajnos most is lesznek...

Szekerka János
Címkék: jótékonyság belvíz

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció