Előreláthatólag több mint két perc
2010. május 18.
Azt hiszem,Mozartot hallgattam. De nem érdekelt.
Baromira nem érdekelt, mert már három napja hallgattam, holott csak két mondatban megfogalmazható kérésem lett volna: legyen szíves küldeni nekem a hivatal egy igazolást, amit egy másik hivatalnak kellene továbbítanom, ám emiatt nem szeretnék két napot a fővárosban tölteni. Ez után mondtam volna az adataimat.
De nem mondhattam, mert a telefonban már három napja csak Mozarttal sikerül kapcsolatba kerülnöm, kétpercenként őt is lehalkította egy géphang: „a várakozási idő előreláthatólag több mint két perc”.
Nem tudtam, meddig bírom. Mintha jellempróba elé állítottak volna. Az első napon még úgy éreztem, mindhalálig kitartok. A másodikon már több kacskaringós szitokszó hagyta el a számat.
De akkor, a harmadik napon, az ötödik kétperces közlésen túl, igen, akkor felvette a kagylót egy igazi ügyintéző!
Csevegésünket, mely a vérfagyasztó udvariasság jegyében zajlott, rögzítették. De amúgy sem akartam én csúnyákat mondani. Boldog voltam. Sikerült. Megcsináltam!
KZs
Címkék:
regiszter
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás





