Csak a porcelánkecske nem vár szénát és gondoskodást

Gazdálkodás

2016. június 13.

A gödöllői egyetem – ahol Steiber Orsolya agrármérnöknek tanult – nemrégiben a takarmányozásról tartott bemutató foglalkozást a vasadi farmon, ahol százhúsz kecskét nevel, gondoz a fiatal vállalkozó, akit az általa készített tejtermékekről is egyre többen ismernek. A közte és az egyetem között kibontakozó szakmai kapcsolat aligha véletlen, és bizonyára folytatódik a továbbiakban is. 


A környékbeliek a fesztiválokon, vásárokon találkozhattak már Steiber Orsolya termékeivel, a kecsketejből készült sajtokkal, joghurtokkal, körözöttel, és persze magával a kecsketejjel is. Mindezek a szombati monori piacokról sem hiányozhatnak, ahol a fiatal gazdaasszony maga áll a kofaasztal mögött – ahol ott áll, mintegy ismertetőjelként, egy fehér porcelánkecske is - hogy az egyre népszerűbb termékekkel kiszolgálja a közönséget. A saját termésű gyümölcsökkel, vagy az azokból ugyancsak saját kezűleg készített lekvárral ízesített gyümölcsjoghurtjaiból eleinte, a kóstolás időszakában nem sok fogyott, ma már harmincat-negyvenet is elvisznek tőle egyetlen délelőtt. Nő a törzsvevők száma is, azoké, akik előjegyeztetik, mit szeretnének vásárolni a következő piacon – azt számukra félre is teszik a hűtőládában.

Steiber Orsolya azzal vágott neki a vállalkozásának, hogy városi lány létére vett egy meglehetősen rossz állapotban lévő, ennél fogva számára is elérhető áron kínált tanyát. Azt a párjával nem kevés fáradsággal rendbe tették, és két kecskével gyarapították.

A két kecskéből idővel hét lett, Steiber Orsolya pedig nem csak élete párját - akinek korábban semmi köze nem volt sem a tanyai élethez, sem az állattenyésztéshez - tanította meg a tartásuk és gondozásuk fortélyaira, hanem ő maga is tökéletesítette a tejtermékek készítéséről az egyetemen szerzett alapismereteit.

A kemény munkát az élet azzal honorálta, hogy a szerencse is melléjük szegődött. Olyan üzlettársra leltek, aki mindmáig a termékeik legnagyobb hányadának értékesítője, és másodszori nekifutásra sikerült nyerni a Fiatal gazda címmel kiírt pályázaton is – amiből felépülhetett a tejház, elkészülhetett a sajtérlelő, és százhúszra nőhetett a kecskenyáj létszáma.

A vállalkozás minden jel szerint sikerre van ítélve. Steiber Orsolyának nem hiányoznak ehhez a tervei sem, csakhogy ketten már kevesen vannak ahhoz, hogy az alaposan megszaporodott tennivalókat mind ellássák. Belebetegedni pedig nem szeretnének.

Amikor legutóbb találkoztunk, éppen a tanyai munkákhoz, az állatok ellátáshoz, gondozáshoz értő segítőket kerestek. Akit ez érdekel és alkalmasnak érzi magát rá, próbálkozzon – jó helyen teszi.


Kertész Zsuzsa



Csodaszappan

Egy másik, ugyancsak ifjú vállalkozó, a monori Kaltenecker Andrea a farm ugyancsak környékbeli üzlettársa. Ő természetes alapanyagokból készíti a Csodaszappan néven egyre ismertebbé váló, természetes alapanyagokból készülő termékeit, amelyeknek egyik alapanyaga a vasadi kecsketej. És még sok-sok egyéb, például a levendula. De ez már egy másik sikertörténet.




« vissza

Kapcsolódó cikkek:

Legolvasottabb cikkeink:

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció