Az önkormányzatok átvennék a MÁV-tól a vasútállomásokat
2011. május 23.
Mintegy tucat önkormányzat venné
saját kezébe a települési vasútállomás üzemeltetését a
magyar Államvasúttól. A tervek szerint több a 120/A vasútvonal
menti település - Gyömrőhöz hasonlóan Nagykáta, Újszász,
Szolnok - vállalná a vasútállomás üzemeltetését.
„A vasútállomás sokszor az
odaérkezők számára az első tapasztalat az adott városról,
községről" – mondta Gyenes Levente, Gyömrő polgármestere,
akit nemrégiben választottak a Vasutas Települések Országos
Szövetségének (VTSZ) elnökévé. Gyömrőn a közelmúltban a
város és a MÁV közösen újította fel a
vasútállomást, majd
az önkormányzat átvette az üzemeltetést. A polgármester
lapunknak elmondta, a pályaudvar karbantartását a szolgáltató
egységek bérleti díjából fedezik. Havonta így 200-250 ezer
forint bevételre tesznek szert, ebből 150-180 ezer forintot tesz ki
a karbantartási munka. Az önkormányzat saját forrásból egy
térfigyelő rendszert is kiépített. „A gyömrői állomáson
képek lógnak a falon és a mosdóba is tudunk kéztörlőt
biztosítani. Ezek egy átlagos magyarországi pályaudvaron mind
hiányoznak" – tette hozzá.
A Vasutas Települések Országos Szövetsége
|
Gyenes Levenete szerint ez a MÁV
kezdeményezése volt. A vasúttársaság a Resti Kft-vel kötött
szerződéséből azonban nem folyt be annyi bevétel, amely elegendő
lenne a vidéki állomások korszerűsítésére, karbantartására,
de a településeken lakóknak joguk van a megfelelő színvonalú
szolgáltatásokhoz.
Címkék:
vasútállomás
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás





