A Strázsahegy jövője

2011. november 29.
A novemberi közmeghallgatáson külön is napirendre került a Strázsahegy kérdése. Monor vezetői elkötelezettek amellett, hogy a városrész 
a jövőben megőrizze arculatát és ne alakuljon át szegényteleppé.

Monor város zártkerti részének a jövője alapvetően meg fogja határozni Monor Város jövőjét is – mondta Pogácsás Tibor bevezetőjében. –Ha nem tudjuk megtartani hétvégi házas, hobbitelkes területnek, akkor a város szegénynegyedévé fog válni. Magyarországon két jogszabály is meghatározza, hogy hol lehet lakni: egyrészt a nyilván­tar­­tá­sok­ról szóló, amely alapján lakcímkártyát kaphat az ingatlan tulajdonosa, másrészt az építésről szóló, amely azt szabályozza, hogy hová és milyen körülmények között lehet lakást építeni. Sajnos az előbbi, a nyilvántartásról szóló jogszabály „erősebb”, így ma bárki kérhet lakcímkártyát egy lakhatásra teljesen alkalmatlan pincesori présház után is. Ezért szükség van a jogszabályok megváltoztatására, hogy az önkormányzatok elejét tudják venni a nyomortelepek kialakulásának.
    – Olyan építési szabályokat szeretnénk kialakítani a Strázsahegyen, amely lehetetlenné teszi lakás céljára szolgáló ingatlanok építését – hangsúlyozta a polgármester. – A szabályozási tervet egy szakértői csoport állítja majd össze, ami az elfogadás előtt széles körű társadalmi egyeztetésen esik majd át. A pincék felmérése már elkezdődött. Feltárják, hogy melyek azok, amelyek építészeti értékeket képviselnek, ezért mindenképpen megőrzendők. Felmérik többek között azt is, hogy melyik ingatlant milyen módon és milyen rendszerességgel laknak a tulajdonosok. A széleskörű egyeztetés és az együtt gondolkodás azért is fontos, mert olyan szabályozást szeretnénk elfogadni, amelyet elégedettséggel nyugtáz majd az érdekeltek legnagyobb része.
    – Ha a településrészen lévő ezer ingatlanba nagyobb számban költöznének be szociálisan rászorult emberek, akkor az az egész városra rányomná bélyegét – folytatta Pogcsás Tibor. – Mostanra a rendőrkapitányság is megértette a Strázsahegy jelentette problémát, és hajlandók segíteni a munkában. Az idén már másodszor razziaszerűen járták végig a területet, amit a jövőben is gyakran meg fognak tenni.                         A közmeghallgatáson Vér László, monori lakos felvetette, hogy a szabályozásnak figyelembe kell vennie azt is, hogy a 4-es autópálya megépítésével ne kerüljenek veszélybe a strázsahegyi pincék. Pogácsás Tibor válaszában kifejtette, hogy az út a pincéktől megfelelő távolságra épül majd meg, logisztikai és ipari ingatlanok kialakítására a településrész közvetlen környezetében nem lesz lehetőség.
    Kisvári Pál monori lakos üdvözölte a Strázsahegy közbiztonságára tett erőfeszítéseket, egyúttal egyetértett a polgármester azon kijelentésével is, hogy az engedély nélkül kiköltözők életét meg kell nehezíteni ahhoz, hogy máshol keressenek maguknak lakóhelyet. Ő is úgy gondolta, hogy a strázsahegyi kisbolt megnyitásának engedélyezése nem kívánt következményekkel járt.
    Vas Sándor monori lakos, a strázsahegyi bolt tulajdonosa elmondta, hogy a bolt üzemeltetéséhez minden szakhatósági engedélye megvan. Véleménye szerint nem ő vonzza  oda a rossz embereket, arról sem tehet, hogy a környezetében, a pincesoron sokan emberhez méltatlan körülmények között laknak. Neki is az lenne az érdeke, hogy a Strázsahegyen minél több vendég legyen.
    – A bolt megnyitását egy jó szándékú szabályozás tette lehetővé, amelynek nem az volt a célja, hogy az Orbán-szobor közelében egy kiskereskedelmi egység üzemeljen – mondta el válaszában Pogácsás Tibor. – Az üzlet környezete viszont elrettentő. Az életvitelszerűen ott lakók jól tükrözik azokat, akik ellen fel kell lépnie a közösségnek. Hasonló helyzet alakult ki a régi szemétbánya környékén is, ahol sok helyütt szintén áldatlan állapotok uralkodnak. Az önkormányzatnak feladata és kötelessége, hogy megszüntesse ezt, és kiköltöztesse a nem lakás céljára épült ingatlanokból az embereket. A pincék szabályozásával kapcsolatban lesz még lakossági fórum, reméljük azon az érintettek is nagyobb számban jelen lesznek – hangsúlyozta a polgármester.
Papp János
Címkék: Strázsahegy

« vissza

Kapcsolódó cikkek:

Legolvasottabb cikkeink:

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció