A bűnügyi középmezőnyben
2011. augusztus 18.
Délkelet-Pest megye települései közül – az Egységes
Nyomozóhatóság és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS) alapján – tavaly
Monoron zárták le a legtöbb, bűncselekmény miatt indított nyomozást ezer
lakosra vetítve, míg ugyanezen statisztika alapján a legbékésebb település
Pécel volt, amely az országos listában is a bűnügyileg legkevésbé fertőzött
húsz település közé tartozik.
A statisztika a tavaly lezárt nyomozások adatait
tartalmazza, nem az adott évben elkövetett bűncselekmények számáról tájékoztat.
Emiatt sokkal többet elárul az adott település közbiztonságának változásáról,
helyzetéről, ha a 2010-es évet összehasonlítjuk a 2008-assal. Az adatokat
elemezve kiderül, a térségben található városok bűnügyi fertőzöttsége rendkívül
változó, de leginkább a lista közepén és vége felé találunk környékbeli
településeket. A statisztika alapján
nincs összefüggés a városok bűnügyi fertőzöttsége, valamint lélekszáma és a
fővárostól való távolsága között. Míg a 304
hazai város bűnügyi statisztikájában 2008-ban Üllő a 20. és Monor a 21. volt,
addig 2010-re már nem szerepel térségbeli település az első hatvan között. A
statisztika szerint szintén jelentősen javult a közbiztonság Gyálon és Gyömrőn.
Továbbra is nyugodt város maradt a térségben Maglód és Pécel, korábbi
helyezésükhöz képest nem történt nagy változás, ezer főre körülbelül 20
bűncselekmény jut ezeken a településeken. Kevésbé örömteli a helyzet Pilisen
vagy Cegléden, ahol tavaly kétszer ennyi nyomozást zártak le a hatóságok,
ráadásul a két évvel korábbihoz képest még hátrébb sorolódtak az országos
listán. A legnagyobb hátralépést mégis Nagykáta könyvelhette el. Míg 2008-ban
192. volt a listán, addig tavaly 99 helyet rontva a 93. helyet ért el abban a
„versenyben”, amelyben nem jelent dicsőséget az elsők között végezni.
Tavaly országosan Szendrőn
zárták le a legtöbb nyomozást, bár itt 2315 bűncselekményt a szendrői okmányiroda
felgyújtásakor követtek el, ugyanis hivatalosan ennyi visszaélés történt a
közokiratokkal. A lista folytatásában ezután főképp üdülővárosok következnek,
ezeken a településeken a lakosságszámhoz viszonyítva rendkívül sokan
megfordulnak, így nagy a bűnelkövetések száma is. A legbékésebb településen,
Rákóczifalván ezer lakosra vetítve mindössze 8 bűncselekmény vált ismertté.
Címkék:
rendőrség
közbiztonság
bűnügy
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás





