A bohém művész a sírból is üzen képeivel
Az állandó anyagi gondokkal küzdő művész képeiért egykor sorban álltak a vevők
2009. november 16.
Vajon hogyan lehetne bemutatni egy olyan képzőművészt, akinek soha nem volt egyetlen kiállítása sem, nem írnak az életéről a művészettörténeti lexikonok, ráadásul harminc éve elhunyt?
A bevezetésként leírtak után után joggal állíthatná az olvasó, hogy ezt az embert biztosan nem nevezhetjük művésznek. Mindezek ellenére mégis megnyílt életének, pontosabban halálának első kiállítása a monori Vigadóban. Talán ennek is köszönhetően Jandó Tibor elfoglalja méltó helyét az ismert festők között. Nem, mintha ő maga bármikor is törekedett volna pályatársak és kritikusok elismerésére…
– Volt Jandó Tibornak valamilyen helyi kötődése? – Nem volt semmilyen kapcsolódása, csupán annyi, hogy egyszer eljött hozzám. Monori látogatása során kimentünk együtt a Strázsahegy egyik pincéjébe. Jandó Tibor, hogy finoman fogalmazzak, nem vetette meg a jó bort, így hát nagyon jól éreztük magunkat. Ennek tanúsága az a kép is, melyet később a strázsahegyi élményei alapján készített, és amit a Vigadóban megtekinthetnek az érdeklődők. Nagyon vidám kép. – Hogyan ismerkedett meg Jandó Tiborral?
– Több évtizede szenvedélyes műgyűjtő vagyok. Egy galériás ismerősömön keresztül ismerkedtem meg vele az 1970-es években, amikor Sárkeresztesre került. Rögtön megfogott műveinek egyedisége, mert akkor ilyen kerámiaképeket nem lehetett látni Magyarországon. Sokszor kisegítettem őt, pénzt adtam neki, hogy meg tudja venni a festékeket, mert nagy bohém volt. Minden pénzét szórakozóhelyeken, bárokban, kocsmákban verte el. Valamennyi művészi korszakából vannak képei a gyűjteményemben, összesen 16 darab. – Miben voltak egyediek a képei? Technikában, témaválasztásban? – Jandó Tibor szobrokat és domborműszerű kerámiaképeket készített. Én nem tudok róla, hogy akkoriban ilyen nagy, pl. 80x40 cm-es méretben bárki is készített volna ehhez hasonló kerámiaképeket. Biztos vagyok benne, hogy abban az időben Magyarországon egyedülállónak számított, amit ő alkotott. Ezt az is bizonyítja, hogy az emberek szinte sorban álltak a lakása ajtaja előtt, hogy megvehessék legújabb munkáit. – Hogyan tudott egyáltalán ilyen nagyméretű kerámiát kiégetni és megfesteni? – Az égetőkemencéje nagyon kicsike volt, ráadásul a kerámiára nehéz lehetett úgy festeni, hogy látványos legyen. Így sajátos technikát dolgozott ki. Nagyobb alkotásait úgy készítette el, hogy miután agyagból megformálta a domborművet, felvágta 20x20 cm-es kis darabokra, egyenként kiégette, majd ragasztóval összeragasztotta őket. Ezután lecsiszolta, lealapozta, majd következett a festés. Tehát mint keramikus és mint festő is helyt kellett, hogy álljon. Ilyen módszerrel készítette az Ady Lédája, valamint Paganini, az ördög muzsikusa c. képet. A dantei poklot az Isteni színjáték elemeinek és az akkori valóság elemeinek ötvözésével ábrázolta. Ezek a képek tele vannak szimbólumokkal: nők, gyertya, pegazus, ördög… Ha valaki elmélyedne bennük, biztosan érdekes dolgokat fedezne még fel. – Meg tudja becsülni, hány alkotása lehet? – Nem tudom pontosan, mert mindegyik magángyűjtők tulajdonát képezi, ráadásul a világ számos pontjára elvitték őket. Az biztos, hogy 100 fölött van a számuk. Jandó Tibornak valószínűleg több művészi korszaka volt. Első időszakát a teljesen elvont figurális képei jellemzik. Ilyen például a Perzsa vásár vagy az Anyaság dicsérete. Ezeken az alkotásokon Kovács Margit hatása fedezhető fel, akivel együtt dolgozott főiskolás korában, így bizonyára sok mindent ellesett tőle. Ezt követte egy olyan időszak, amikor nagy filozófiai kérdések foglalkoztatták, például a jó és rossz harca. Akkoriban születtek a pokol ábrázolásai. Képeinek különálló csoportját képezik azok a kerámia domborművek, amelyeket teljes egészében barna színre festett. Ennek prózai oka: pénztelensége miatt egy időben csak a Magyarországon kapható, rossz minőségű, barna festéket tudta megvásárolni. Tibor sokszor emlegette, hogy amikor főiskolára járt, beadott egy pályázatot a Korsós lány című szobrával. A versenyen Kovács Margitot megelőzve lett a nyertes. Erre nagyon büszke volt, mert Kovács Margit akkor már híresnek számított. Ezt a művet később megformálták Szombathelyen ember nagyságúban, bronzba öntve, mely, ha jól tudom, nívódíjat is kapott. – Többször is utalt Jandó Tibor bohém életmódjára. Mit jelent ez pontosan? – Mint mondtam, a munkái rendkívül kelendőek voltak. Az eladásukból élt. Megtehette ezt annak ellenére, hogy kiállítást soha nem rendezett, nem népszerűsítette magát. A képeit mégis azonnal megvették, amint elkészültek. Többször elmentem a lakására vásárolni tőle. Ha volt kész alkotása, eladta, ha nem, akkor felmértem, hogy az, amin dolgozik, körülbelül mikor készül el. Nagy szerencse kellett, hogy pont akkor térjek vissza hozzá, amikor még nem előzött meg más. Nos, mindennek ellenére állandóan anyagi gondokkal küzdött. Amikor az eladott műveiért megkapta az árat, az volt az első dolga, hogy elment a különböző szórakozóhelyekre, bárokba. Irgalmatlanul nagy mulatságokat csapott egészen addig, amíg tartott a pénze. Ki is közösítette őt emiatt a környezete; nem fogadta be semmilyen művészi csoportosulás. Igaz, ő sem nagyon kereste a pályatársak társaságát, az ivócimborákon kívül senkije sem volt. Dorbézolásai miatt egész Budapestről kitiltották, amikor még csak körülbelül 30 éves volt. Emiatt elment Iszkaszentgyörgyre, ahonnan a családja származott. Ez jót is tett neki, mert az apja és a családi ház valamelyest kordában tartotta. Körülbelül ekkorra tehető a filozofikus korszaka, amikor is a legjelentősebb műveit alkotta meg. Apja halála után elköltözött Sárkeresztesre, egy kis faluba, ahol egy Mari néni nevezetű ismerős istápolta őt haláláig. Persze, korábbi szenvedélyéről itt sem tudott lemondani. Ez a helység Székesfehérvártól mindössze öt kilométerre fekszik, ahova beutazva elverte az összes pénzét a Vörösmarty cukrászdában. A helyiek azért versengtek, hogy ki vigye őt haza. Ugyanis, mivel a fuvart már nem tudta kifizetni, fizetség fejében egy kis képet adott az illető taxisnak. Amit egyébként már akkor is 4-5000 Ft-ért el tudott volna adni. Ebben az időben annyit ivott, hogy totálisan leromlott az egészségi állapota. Reggel el sem tudott kezdeni dolgozni addig, amíg meg nem ivott egy-két kupica pálinkát. Sokszor annyira remegett, hogy egyik kezével le kellett fognia azt, amelyikkel dolgozott, hogy festeni tudjon. Idegrendszere olyan rossz állapotban volt, hogy végül 1979-ben, 39 éves korában saját maga vetett véget életének. 
Mivel a festővel már nem készíthettünk interjút, nem tehettünk mást, megkerestük a környezetünkben élő egyetlen olyan embert, aki személyesen is ismerte őt, és több alkotását magángyűjteményében őrzi. Dr. Veres Lászlót, aki bízik abban, hogy a kiállítás után talán valaki kedvet kap ahhoz, hogy alaposabban is felkutassa a művész életét és műveit.
Nagy Renáta
Címkék: Jandó Tibor festészet intrejú« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
